Az Üres Vászon megtelik az élet gazdagságával


2005. január 20. Pagoda Galéria - Budapest
Az üres vászon megtelik az élet gazdagságával című kiállítás

A kiállítást nem hivatott szakember, nem művészettörténész, hanem Árpa Attila nyitotta meg.
A kiállított képek ihleték meg Török Ádámot egy improvizáció erejéig,
ami azért is különleges, mert egyszeri és megismételhetetlen produkciót hallhatott a közönség.

"Az üres vászon úgy néz rám, mint valami idióta,
de én tudom, hogy valójában fél az igazi festőtől,
akiben van bátorság, és nem ismeri a "nem lehet"-et.
Az élet is kedvünket szegő reménytelenséggel néz ránk,
mint valami üres lap, amelyre nincs semmi felírva.
Sőt, itt talán még inkább ez a helyzet, mint az üres vásznon.
De akiben van hit és erő, nem ijed meg az ürességtől,
hanem bátran belekezd a munkába;
és a végén az üres vászon megtelik az élet gazdagságával."

A látomás festészete jelenik meg előttünk a képeken.

A látomás, mely - úgy hisszük - alapvetően egy kategória ebben a képi világban, ahol én, mint az alkotó képzeletemben a dolgok, nem köznapi látványként, hanem az általános érvényre emelkedő látomás szintjén jelennek meg.

"Az üres vászon úgy néz rám, mint valami idióta,
de én tudom, hogy valójában fél az igazi festőtől,
akiben van bátorság, és nem ismeri a "nem lehet"-et.
Az élet is kedvünket szegő reménytelenséggel néz ránk,
mint valami üres lap, amelyre nincs semmi felírva.
Sőt, itt talán még inkább ez a helyzet, mint az üres vásznon.
De akiben van hit és erő, nem ijed meg az ürességtől,
hanem bátran belekezd a munkába;
és a végén az üres vászon megtelik az élet gazdagságával."

A látomás festészete jelenik meg előttünk a képeken.

A látomás, mely - úgy hisszük - alapvetően egy kategória ebben a képi világban, ahol én, mint az alkotó képzeletemben a dolgok, nem köznapi látványként, hanem az általános érvényre emelkedő látomás szintjén jelennek meg.

A látomás festészete, a valóságtól erősen elrugaszkodó költőiség megragadása kívánkozik ki a képeimből. Rendkívül erős és intenzív képzelet erőre van szükség ahhoz, hogy azt lássák, amit láttatni kívánok velük.

A képek színvilága telített és sűrű, jellegzetessége a feszültség, egyszerre a burjánzással szinte ki akarnak törni a színek, és életre kelni itt körülöttünk, ők is itt vannak, tudatják velünk, ők a környezetünk.Érezhető a fizikai és lelki világ energiája, mely megakadályozhatatlanul tőr fel, szabad és önmagáért való.
Az ember egy nagy folyamat része, mely folyamatban vannak rendkívül fontos támpontok. De ezekhez a támpontokhoz nem szükséges kötődni, előbb el kell szakadnunk, hogy érezhessük a kötödést.
Elnyomjuk az érzéseinket, és teljesen elveszítjük a kapcsolatot is velük. Ahogy az egyensúlyt megpróbáljuk visszaállítani, megtanuljuk, hogy az érzéseink vagyunk, és hogy ezek normális dolgok, s hogy egy sokszínű palettát adnak a kezünkbe, amivel megfesthetjük életünk képeit. Minden egyes érzés, ahogy előjön, megtekintjük, megtapasztaljuk, majd egy időre elengedjük, mert el kell engednünk, hogy új érzések lépjenek a helyébe, de az elengedett érzések is mi vagyunk és ezeket mélyen elraktározzuk magunkban. Úgy hisszük ezek uraivá válunk, pedig  érzelmeink rabszolgái vagyunk.

Hiszen olyan szövetből vagyunk, mint álmaink a hihetetlen néha valósággá válik.